5. Pokoli helyzet


Most előbb hoztam a fejezetet, de nem lesz ez mindíg!!! Most kész lettem, de ez nem jelenti hogy mindíg kétnaponta lesz. Remélem tetszeni fog mindenkinek!Jó olvasást!

Emily konyhájában ültem és csak arra tudtam gondolni ha elveszítem abba belehalok.Egyedül ültem a konyhában és bámultam ki az esőbe. Két nap telt el azóta a szörnyű nap óta. Azóta történt egy s más. Mikor én ott voltam teljesen elveszve, megérkezett a teljes falka. A többiek nem mondtak semmit a támadóról még a gondolataikat is mindíg másra terelték. Az a gyáva elszökött. Jaredet amien gyorsan cak tudtuk kórházba vittük. Azt hazudtuk hogy ugráltunk a sziklákról és rosszul sült el. Nagyon könnyen bevették és azonnal mindenféle vizsgálatot végeztek rajta, de nem tért magához. Már két napja csak fekszik és meg sem mozdul. Majd belehalok. Ahhoz képest hogy farkas, most valamien módon nem akar gyorsan gyógyulni. A tanács is összeült ebben az ügyben, de ők sem találtak rá magyarázatot.Minden áldott napot vele töltöttem a kórházban és nem hagytam el egy percre sem. Mert mi van ha éppen akkor tér magához amikor nem vagyok ott? Csak aludni jártam haza, de már komolyan gondolkodtam rajta hogy beköltözöm a kórházba. A többiek olyan megértőek. Teljesen természetesnek veszik. Bár valaki hiányzott a közösségből. Seth. Senki sem tudta hova lett. Néha nagyon rossz sejtéseim támadtak, de azonnal elhessegettem őket, mert Seth sosem tenne ilyet. Ő nem olyan. Jaj hol a fészkes fenében lehet Sam? Minden nap ő vitt be a kórházba és mindíg késett, de megértettem legalábbis megpróbáltam megérteni. Mindenki őrjáratozott, de én most "különleges felmentést" kaptam.
-Indulhatunk?
Felnéztem és Sam állt az ajtóban, rám várva. Fürgén álltam fel és kisiettem a kocsihoz. Már alig vártam hogy újra a szerelmem mellett legyek. Egész éjszaka fent voltam és valami szörnyű volt. Távollenni tőle és nem tudni mi van vele.Kocsival egy fél óra a Forks-i kórház. Ha belegondolok már 3 napja nem voltam otthon. Emilyéknél aludtam és nagyon hálás voltam nekik hogy befogadtakk. Majd leesett az állam amikor megtudtam hogy apu bennevan ebben az egészben és végig tudott a...vérfarkasokról. Jakenek természetesen sem én, sem a falka, sem apu nem szólt az én kérésemre. Nem akarom hogy megvessen azért ami vagyok. Persze mindíg benne lesz a pakliban hogy ő is farkas lesz, de ennek már minimális az esélye mivel Cullenék már vagy egy hónapja elköltöztek. Már az is csoda volt hogy én is az lettem.Most jöttem rá szinte semmit sem tudok Jake ről.
-Sam mi van Jake el? Mármint alig hallottam felőe az utóbbi időben. Nem tudsz róla valamit?
-Hát... azt beszélik hogy mostanában Bella Swannal lóg. A csajt otthagyta az eggyik vérszívó és állítólag eléggé kivan, de erről ikább Embryt kérdezd. Tudod nem vagyunk beszélő viszonyban.-keserűen felnevetett.-Nem kedvel különösebben.
-Aha erről elfeledkeztem.
-Viszont Ana van valami amit meg kéne beszélnünk.-Mondta komolyan.
-Hallgatom.
-Arról lenne szó hogy igazából te vagy a régi falkavezér utóda, és nem tudom hogy átvennéd- e a falkavezérséget.- Mondta teljes komolysággal.
-Most viccelsz.-mondtam megdöbbenve.
-Nem.
Nagy szemeket meresztettem rá.
-Dehogy Sam Isten mencs. Maradj csak te a falkavezér nekem nem hiányzik ez.
-Biztos vagy ebben Ana?
Magabiztosan bólintottam.
-Igen Sam. Tuti. Én nem tudnám úgy vezetni a falkát ahogyan te. Ez olyan biztos mint...mint mondjuk az hogy lány vagyok.
-Oké.- mondta beleeggyezően.
Leállította a motort , és kiszállt.Én is így tettem és már siettem is befelé. Kész labirintus volt, de én már ismertem a járást.Gyorsan megtalálta Jared kórtermét és benyitottam. Ott feküdt az ágyon mozdulatlanul. A válla teljesen bebugyolálva gézzel. Az orvos azt mondta elég nagy darabot elvesztett a vállából, de fel fog épülni. Odamentem és nyomtam egy gyengéd puszit a sebesült vállára majd a homlokára, és oda ültam mellé és cak néztem. Két kezem közé fogtam a kezét és a kézfejére is adtam egy puszit. Úgy éreztem otthon vagyok és nem hiányzott semmi. Csak hogy meggyógyuljon. Az egész napot ott töltöttem. Sam egy óra múlva elment mert a fiúk találtak valamit a határ közelében. Engem nem érdekelt különösebben. Alig vártam hogy kinyissa a szemét. Persze egyszer-egyszer elfogott a búskomorság, de mindíg próbáltam a pozitív oldalát nézni a dolgoknak. Például visszagondoltam arra ahogyan kimodta "szeretlek Ana". Ahogyan majdnem megcsókolt.
-Kisasszony?
Úgy megiedtem hogy ugrottam egyet. Az eggyik nővér jött be.
-Igen?
-Akarja hogy megágyazzak magának itt vagy elmegy?
Kapva kaptam ezen az alkalmon.
-Igen.Azt megköszönném. Nagyon kedves.
Kedvesen mosolygott és elment.
-Látod mien kedves?-mondtam neki halkan.
Mostanában csináltam ilyeneket. Próbáltam beszélni hozzá. Kicsit jobb kedvre derített. Odahajoltam a füléhez és belesuttogtam.
-Ittmaradok veled amíg csak akarod. Nem is bírnék elszakadni tőled. Nagyon szeretlek.
Nyomtam egy puszit az arcára. A könnyek végigfolytak az arcomon.Már nagyon hiányzott a hangja.A szavai és az érintése.
-Én sem bírnék elszakadni tőled.- Hallottam egy gyengéd és egyben gyenge hangot.
Visszahúzódtam és nyitva találtam a gyönyörű barna szemeit.Mostmár a boldogság könnyei ömlöttek a szememből.
-Istenem. Hogy vagy? Na jó nem jó kérdés, de azért jól vagy?
-Igen, amennyire jól lehetek.-mondta nevetve.
-Ittmaradok. Itt alszom veled bent a kórházban.-jelentettem ki nagy büszkén.
A könnyek még mindíg folytak az arcomon a boldogságtól.
-Ana nem muszály itt maradnod.-mondta gyenngéden, és letörölt egy könnycseppet az arcomról.
Megráztam a fejem. Most hogy felébredt hülye leszek itthagyni.
-Ittmaradok.-jelentettem ki határozottan.
-Szeretlek.
-Én is szeretlek.-mondtam és belepusziltam a tenyerébe.
Ezek után már nem kellettek szavak. Csak néztük egymást szótlanul. Egyszercsak visszajött a nővér.
-Hoztam tiszta ágyneműt.-jelentette ki, és letette az egyik ágyra.
Amikor meglátta hogy Jared felébredt, nagyon megiedt. Vagy fél órán át kérdezősködött hogy hogy van, aztán hívta az orvost. Akitől csak újabb fél óra múlva szabadultunk.Mikor mindketten elmentek, akkor pedig beállított az egész falka.Sam,Paul,Embry,Leah, és a többiek. Csak Seth hiányzott. 11-ig "buliztunk" aztán bejött egy morcos asszonyság aki elküldött mindenkit a nem mondom hová. Ezután lassan elmentek és csak mi maradtunk.Jared már nagyon fáradt volt és már többször elaludt. Most erővel akart ébren maradni.
-Jared aludj.-mondtam neki már vagy százezredszer.Komolyan mint egy dada.
Bár nem bántam amíg vele lehetek.Otthon vagy Emilyéknél százezerszer rosszabb lett volna, de ezt nem mondtam meg neki.
-Nem akarok.Veled akarok beszélgetni.-mondta csökönyösen.
-Holnap is tudunk beszélgetni.-emlékeztettem.-És holnap után is, és az után is.
Mondtam rábeszélőn.
-És mi lesz amikor felgyógyulok? Akkor nem hagysz itt?-kérdezte.
Akkorát nevettem hogy az asszonyság a felső emeletről lekopogott a seprű nyelével.
-Van aki pihenni is szeretne csirkefogók.-rikácsolta.
A tenyerembe kuncogtam.
-Mondtam te butus.Veledmaradok ameddig csak akarod.
-Velem maradnál örökké?
-Persze.-suttogtam.
Erre felragyogott az arca, és én is boldog lettem hogy ennyire akarja hogy vele legyek.Ekkor kopogtak az ajtón.
-Tessék?
Seth lépett be a szobába, ahol egyből jeges lett a hangulat.
Jared gyilkos szemekkel nézett rá, de nem értettem miért.
-Mit akarsz itt?- kérdezte szerelmem hidegen.-Befejezed amit elkeztél?
-Nem nem azért jöttem.
-Hát miért?
-Hogy megmondjam Ananak az igazat.-mondta komolyan.
Csak kapkodtam a fejem egyikükről a másikra, és nem értettem semmit.
-Seth miről beszélsz?
-Arról hogy szeretlek Ana.-mondta már gyengédebben.
Én csak pislogtam.
-Mi?????????

6 megjegyzés:

Eszti írta...

Remélem tetszett! Nagyon igyekeztem vele!!!!!

vki írta...

hello!
nagyon jó lett. nem gondoltam volna erre, hogy Seth is szereti. várom a kövit.
pááá

Eszti írta...

köszi! Most sikerült előbb felraknom de remélem nem lett nagyon rémes. köszi.

Sacaaa:D írta...

Szija!:D
Nagyon tetszik!:D
Siess a kövivel!:D
Am ha gondolod néz be hozzám is!:D
www.amorous-moon.blogspot.com
Pusszancs<3

Eszti írta...

Köszi!
Megnézem!

vki írta...

hali!
meglepi nálam.
http://alexcullennaploja.blogspot.com/