8.Jared és én

Szeretnék bocsánatot kérni. Tudom hogy sokat kérek bocsánatot de a nyaram mindíg iszonyúan sűrű és csak néha vagyok itthon. Ahova meg menni szoktam oda meg nem lehet elvinni a gépet. Tehát a nyáron sajnos csak akkor lesz friss ha itthon vagyok. Mégegyszer bocsi. Remélem tetszeni fog ez a fejezet bár kissé rövid lett.

Egész délután lent voltunk a parton. Sétáltunk, beszélgettünk, és a legfontosabb hogy EGGYÜTT VOLTUNK. Elmondtam neki a belső vitáimat, aggodalmaimat, fájdalmam, és a teljes tehetetlenségem. Aztán azt amikor rájöttem(késve) hogy nála fontosabb nincsen az életemben. Hogy minden nélküle töltött perc kínszenvedés volt.Erre az ujját a számra téve elhallgattatott.

-Szeretlek és ezen semmi de semmi nem változtathat. El nem tudom mondani mennyire hiányoztál. Szavakba sem tudnám önteni, de fontosabb vagy számomra mint bármi más eddig. Az életemnél a hazámnál ,szüleimnél, bárminél. Egy másodpercet sem szeretnék nélküled eltölteni.-mosolyodott el.

Visszamosolyogtam. Tudtam sőt éreztem hogy érti mit próbálok szavakba önteni amikor össze vissza hablatyolok neki. A szemébe néztem és úgy éreztem haza értem.
Egyre közelebb jött hozzám én pedig ott álltam mozdulatlanul tekintetünk összefonódott. Egyre közelebb és közelebb került hozzám és én pedig arra gondoltam hogy még soha senki nem csókolt meg, és boldog voltam hogy ő lesz az első. Már egész közel volt ajkaink összeértek, majd lassan óvatosan megcsókolt. Majd mégegyszer, és mégegyszer. Csókunk egyre sürgetőbb követelőzőbb volt.Hihetetlen érzés volt. Azt akartam hogy soha ne fejezze be. Mint egy álomban, vagy fantáziálásban. Az utóbbi többször is előfordult. Melegen átölelt és nem eresztett el, csak amikor észrevette hogy sötétedik.Nagyot sóhajtott és savanyú képpel felém fordult. Olyan aranyos képet vágott mint egy kisfiú akitől elvették az új bringáját.

-Mennünk kell. Sam sötétedéskor megbeszélést tart Emilynél.

-Akkor bizony sietnünk kell.-motyogtam lehangoltan.

Erre elmosolyodott, az állam alá tette kezét és kényszerített hogy a szemébe nézzek. Nyomott egy puszit a számra és még szélesebben mosolygott.

-Héj tőlem már nem szabadulsz egy pillanatra sem.Mindíg veled leszek.

-Te sem szabadulsz tőlem.-mondtam mosolyogva.

Lábujjhegyre állva hosszan megcsókoltam. Ő a derekam köré fonta karjait és visszacsókolt.Nem akartam hogy vége legyen de muszály volt mennünk. Egész eddig csak magammal voltam elfoglalva. Most gondolnom kell a falkára is. Kezébe kulcsoltam a saját kezemet és elindultunk Emily háza felé.Amint beléptünk minden szem ránk szegeződött.Már vártak ránk.